Cégünk 2006 óta foglalkozik tűzvédelmi rendszerek tervezésével, kivitelezésével, karbantartásával, javításával, távfelügyeletével, a helyszíni felügyeletet ellátó személyek oktatásával. Kollégáink rendelkeznek minden – a munkák elvégzéséhez szükséges, a hatályos jogszabályok által előírt képesítéssel, egy csapatként több mint 15 éve vannak jelen a területen, ez idő alatt összesen több száz tervezést, telepítést, más cégek telepítési munkáinál végzett terméktámogatást, részben működőképes, vagy működésképtelen rendszerek helyreállítását tudják maguk mögött.
A tűzjelző rendszerek, mint életvédelmi berendezések megfelelő működése roppant fontos a közintézményekben, a munkahelyeken, és életünk számos területén, hiszen ezek a készülékek biztosítják számunkra egy esetleges tűzeset kapcsán azt a lehetőséget, hogy arra a lehető legrövidebb időn belül reagálhassunk, ezáltal minimalizálva az emberi életben, vagy értékekben keletkező károk lehetőségét. Ezért küldetésünknek tartjuk minden Partnerünk részére olyan szolgáltatás nyújtását, melyek mindezt hiánytalanul biztosítják számukra.
Partnereink között tisztelhetjük Dunavarsány és Délegyháza és a környező települések számos közintézményét, iskoláját, cégét, a teljesség igénye nélkül:
Dunavarsány:
- Általános Iskola
- Sportcsarnok
- Önkormányzat épülete
- Egészségház
- Óvodák
Délegyháza:
- Óvoda
- Általános Iskola
- Bölcsőde
Szigethalom:
- Általános Iskola
Szigetszentmiklós:
- Általános Iskolák
Kerepes:
- Bölcsöde
Számos helyen már a tervezés fázisától jelen voltunk, részt vettünk az engedélyeztetésben, telepítésben, és az épület használatba vétele után a rendszer felügyeletét, karbantartását, szükséges javításait is mi látjuk el.
Nem általunk telepített, más karbantartásból átvett rendszerek esetében pedig elsőként felmérjük a rendszer állapotát, melyről írásban tájékoztatjuk a megrendelőt, nem, vagy részlegesen működő rendszer esetében javaslatot teszünk a berendezés helyes működésének helyreállítása érdekében.
A tűzjelző működésének biztosítása nem önkéntes, hanem jogszabályi kötelezés!
Cégünk a tűzvédelmi rendszereken kívül egyéb gyengeáramú rendszerekkel is foglalkozik:
- riasztórendszer,
- videó megfigyelő rendszer (térfigyelő, rendszámfelismerő, stb.),
- beléptető rendszer,
- kaputelefon,
- informatikai hálózat,
- kaputechnika.